Életem legválságosabb helyzetében találkoztam Andrással. Szerintem sok ötven és hatvan éves kora körüli férfitársam van hozzám hasonló helyzetben, ezért gondoltam arra, hogy megosztom, hogy min mentem keresztül. Sokáig homokba dugtam a fejem, és tagadtam, hogy velem valami baj lenne. Én komolyan vettem a családfenntartó férfi szerepét, három kislányunk van, és nekem nem volt apai mintám, hároméves voltam, mikor apám elhagyott minket, és semmilyen kapcsolatom sem alakult ki vele. Én igyekeztem jó apja lenni a lányaimnak. De annyira igyekeztem, hogy éppen emiatt hanyagoltam el magamat is és őket is. Egy ideig dolgoztam vendéglátásban, de hogy többet keressek, elmentem egy hajóra dolgozni.

Hónapokig nem voltam otthon, és pár hét otthonlét után újra hónapokra elmentem. Persze szépen kerestem, de nem vettem észre, hogy a feleségem is elhanyagolva érzi magát, és a legjobb barátommal vigasztalódott, és mikor egyik utamról hazaértem, a feleségem azzal fogadott, hogy el akar válni és a barátommal költözik össze és a lányaim is közelebb állnak hozzá, mint hozzám. Inni kezdtem, fél év alatt meghíztam majdnem húsz kilót, és ezzel együtt kezdődött minden, ami az én koromban jellemző a férfiakra, magas lett a koleszterinem, a cukrom, a vérnyomásom, egy halom gyógyszeren éltem, de továbbra sem foglalkoztam magammal, nem akartam szembenézni azzal, hogy mindez miért történt. Segítséget sem kértem senkitől sem, pszichológushoz sem mentem, azt hittem, mint a legtöbb férfi, hogy normális vagyok, nincs szükségem lélekgyógyászra. Voltak kétségeim, mikor egy barátom ajánlotta nekem Andrást, azt hittem, hogy ugyanúgy fogok vele járni, mint a legtöbb tanácsadóval, aki szigorúan felszólít arra, hogy azonnal változtassak életmódot, ha nem akarok korán meghalni. Attól tartottam, hogy ijesztgetni fog és számonkérni, hogy még mindig nem tudtam változtatni az életemen.

Legnagyobb meglepetésemre András nem kezdett el egyből a hibáimra figyelmeztetni és noszogatni, sürgetni, utána meg számonkérni, hanem először is elfogadóan figyelt, meghallgatott, és belekezdtünk egy tíz alkalmas beszélgetésbe, ahol elsősorban azt tártuk fel, hogy mik azok a valós félelmeim, amik megakadályoznak abban, hogy változtassak. Sorra vettük az alapvető változásokat az életem során és megfigyeltük, hogy ezek milyen érzelmi állapotokat okoztak, és hogyan nyomtam el ezeket magamban. András segítségével fel tudtuk tárni azt, hogy mik voltak azok a valódi félelmeim, melyek ahhoz vezettek, hogy nem láttam meg az igazi értékeket, hanem szemellenzősen csak a magam elé kitűzött célokat láttam.

András megértése segített nekem abban, hogy ne hibást keressek, ne a feleségemet vagy a gyerekeimet hibáztassam, de magamat se ostorozzam feleslegesen. Az ülések során azt is meghaladtuk, hogy az apai minta hiányában lássam a bajaim gyökerét. Inkább arra helyeztük a figyelmünket, hogy megértsük, hogy milyen szorongások és félelmek kísérik az életemben a változásokat, és ebből azt értsem meg, hogy miért ragadok bele egy krízis helyzetbe, milyen félelmek akadályozzák, hogy képes legyek a múltbeli sérelmeim helyett a jelenre és a jövőre koncentrálni. András figyelmes, mégis határozott kísérő jelenlétével eljutottam oda, hogy ne féljek feltérképezni a valóságos egészségi állapotomat, hogy ne féljek, hogy az orvosi vizsgálatokon mi derül ki arról, hogy milyen az igazi egészségi állapotom, mert nem úgy tudok változtatni ezen, ha tagadásban vagyok, hanem úgy, ha szembenézek vele. De ehhez szükségem volt önmagam megértésére, hogy ne a sérelmeimmel, hanem a valós félelmeimmel nézzek szembe. Most már látom, hogy egy férfinek, ha nem örökölt egy biztos megélhetést a szüleitől, hanem mindent magának kell megteremtenie, hogy neki kell biztosítania a teljes anyagi alapját a családjának, akkor ez valójában egy állandó szorongással járó helyzet, néha pánikszerű félelemmel, és nem férfiatlan ezt bevallani, és a legtöbb férfit ennek a tagadása vezeti a betegségekhez, amelyeket szintén tagadnak, és a helyzet csak egyre rosszabb lesz. Nem akarom a férfiak családalapítási pánikját a nők szülési fájdalmához hasonlítani, de a férfiak gyerekvállalása is járhat olyan mértékű szorongással, ami a számukra megbetegítő lehet, ha ezt tagadják.

Az Andrással való munka valójában önmagam vállalásához segített hozzá, mertem magamat teljesen kivizsgáltatni, és meg tudtam tenni az első lépéseket, hogy változtatni tudjak az életemen. Segített a terápiás folyamat abban, hogy ne féljek a változásoktól. A feleségemmel elváltunk, és jelenleg úgy néz ki, hogy kibontakozóban van egy új kapcsolat is az életemben. Azelőtt egy ilyen helyzetben is sok gátlással küzdöttem volna. Vidékre költöztem, gazdálkodni kezdtem, őstermelői piacokra járok sajtokat és különféle tejtermékeket árulok, amelyeket magam állítok elő. A lányaimmal, úgy érzem, hogy jó a kapcsolatom, a volt feleségemmel sajnos nem sikerült mindent zökkenőmentesen megbeszélni, de abban is segített az egészségmentorálási folyamat, hogy elfogadjam azt is, hogy nem minden oldódik meg egyszerre, el tudjam fogadni azt, hogy vannak még megoldatlan konfliktusok.  Azelőtt ettől már összeomlottam volna, és önpusztító szokásokba menekültem volna, most ezek már szóba sem jönnek. Minden férfi társamnak tudom ajánlani azt a munkát, amelyben képesek a testi egészségük mélyén rejlő valódi lelki folyamatokat feltárni, mert igazi változás csak így érhető el az életükben, ha valóban tudatosabban és egészségesebben szeretnének élni.